Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Olvasóit történetek - Így folytatódik a 6. évad szerintem

2010.07.16

Kép

 

 

Miss Scherbatsky

Ha véletlen túl hosszú lenne az írásod és nem engedi, hogy elküldd hozzászólásként; akkor küldd el nekem e-mail-ben: buse@citromail.hu vagy erzsi813@freemail.hu

 

 

 

 

Örlődés egy szerelmi háromszögben

A történet a 6.évad után játszódik

 

http://www.greysnews.com/wp-content/uploads/2010/03/teddy-cristina-owen-table.jpg

 

(Teddy szemszöge)

Csak álltam ott Mark mellett és néztem ahogy Grey-t bámulja.A lány Alex Karev mellett ült,és fogta a kezét.Karev éppen ébredezett.

Mark szemében a szomorúság és féltékenység furcsa keverékét véltem felfedezni, és ekkor eszméltem rá hogy még mindig szerelmes Lexie-be.De akkor én mit keresek itt? Hiszen-jutott eszembe- az én szerelmem valahol odakint van Christinával!Én mondtam neki hogy menjen utána,és most rájöttem ez nagy hiba volt.

Elengedtem Mark kezét,és elindultam hogy megkeressem őket.Kiléptem a kórházból,és ott álltak kéz a kézben.Felém jöttek,illetve inkább csak a kórház felé.Mikor Christina észrevett felémszaladt, és átölelt.Ez tőle nagyon furcsa volt,és kezdtem kényelmetlenül érezni magam miatta.Mi történhetett?

-Jajj úgy örülök hogy semmi bajod nem esett-mondta nekem-Ugye jól vagy?

-Öhhmm…igen-nyögtem

-Képzeld! Te vagy az első aki megtudja, hogy Owen és én eljegyeztük egymást!-lelkendeztett

És akkor egy világ dőlt össze bennem.Hiszen szereti,őt szereti és nem engem.Esélyem sincs,már el is jegyezte.De miért is akartam volna még egy esélyt ha egyszer én küldtem utána? Erre nem tudtam válaszolni magamnak?

Egy mosolyt kényszerítettem arcomra és így szóltam:

-Huh..hát akkor gratulálok!

(Owen szemszöge)

Láttam Teddy-n hogy valami baj van.Nem értettem mi lehet az,talán csak meglepődött az eljegyzésen.

Christina úgy döntött menjünk haza,mert fel szeretné hívni Meredith-t.És én egyetértettem vele.Ez egy hosszú nap volt,jó lesz pihenni.

Mikor hazaértünk Christina egyből telefonálni ment,én pedig a konyha felé vettem az irányt.Felfedeztem hogy semmi ehető nincs a hűtőben,így szóltam Christinának hogy elmegyek vásárolni,majd kiléptem az ajtón.

Beültem az autóba és hirtelen valami ismeretlen erő azt súgta hogy menjek el Teddy-hez.Tudni akartam mi baja volt délután!Tudnom kellett!Így hát a lakása felé mentem.

Megálltam a ház előtt és lassan felmentem a lépcsőn az ő ajtajáig.Eszembe jutott hogy mi van ha van nála valaki?A barátja,vagy csak egy kis kaland.Akárki is lenne nála kínosnak érezhetné hogy csak úgy betoppanok.De elkergettem ezeket a gondolatokat és kopogtam.

Egyszer.Kétszer.

Nem nyitott ajtót.Vagy lehet hogy nincs is itthon?

De itt van,hallom ahogy az ajtóhoz jön.

Kinyitotta,és ott álllt velem szemben.

A hátulról kiszűrődő fényben olyan szép volt,hogy hirtelen fellángolt bennem valami.De hát ezt nem lehet-csitítottam magam- én Christinával vagyok,eljegyeztem.

-Szia!-mondtam halkan

-Szia!-hűvösen válaszolt.Vajon miért?-Mit keresel itt?

-Én csak…-ebben a pillanatban én se tudtam milrt vagyok ott-tudni akartam hogy vagy.

-Hogy hogy vagyok?Remekül köszönöm!-mondta és már csukta volna be az ajtót

-Ne!Kérlek!-tettem oda a kezem

-Mit akarsz Owen?

-Mi a baj? –a keze után nyúltam,de ő beljebb lépett

-Owen menj haza Christinához!-tanácsolta-Biztos vár már,hogy megünnepeljétek az eljegyzést.-az utolsó szavakat már csak suttogta,és megjelent a szemében az amire eddig vártam.Amiből már tudtam hogy mi baja volt.Fájdalmat láttam benne.

-Teddy…hiszen te mondtad hogy menjek utána….

-Igen,hogy megmentsd!Nem hogy feleségül vedd.Egy megmentés nem örökre szól.De most elveszed őt ,és …én meg lehetek a koszorúslány!-úgy láttam közel állt a síráshoz,lehajtotta a fejét és nem nézett rám

Meg akartam vígasztalni valamivel,akármivel!

Az álla alá tettem a kezem,és kényszerítettem hogy a szemembe nézzen.

-Gyönyörű koszorúslány lennél…-súgtam neki

Egy könycsepp volt a szemében.Kipislogta és az most végigfolyt az arcán.Letöröltem egy ujjammal.Majd a másik kezemet a nyakára tettem.Közelebb húztam magamhoz….

Állj!Szólalt meg bennem a hang…hiszen neked menyasszonyod van!Aki szeret,és te is szeretend őt!Otthon van,épp elújságolja a hírt a legjobb barátnőjének,vagy épp rád vár.Ezt nem teheted vele!

De énem kevésbé öntudatos része győzött.Elnyomtam a visongó hangot.És még közelebb húztam magamhoz,majd megcsókoltam…

 

user posted image http://images2.fanpop.com/image/photos/14200000/GA-33-greys-anatomy-14205732-100-100.jpg http://images2.fanpop.com/image/photos/14200000/GA-33-greys-anatomy-14205716-100-100.jpg

(Christina szemszöge)

 

Mikor hazaértünk egyből a telefonhoz rohantam. Ha már nem is először de legalább másodszor Meredithnek kell megtudnia.Barátnőm második csengetésre felvette.

-Hallo!

-Mer!Nem fogod elhinni!-kiáltottam a telefonba-Owen megkérte a kezem!

-Mi?Komolyan?

-Igen..mondjuk egy icipicit besegítettem…Tudod,amikor kijöttünk a kórházból mondta nekem hogy milyen szerencsésnek érzi magát hogy vagyok neki,és hogy nem akar elveszíteni sohasem…Én pedig mondtam hogy nemigen fog…hiszen megmentette az élemet,ez elég erős kötelék.Kiszaladt a számon hogy majdnem olyan erős mint a házasság…Erre ő elgondolkozott és azt mondta hogy „miért is ne”? És megkérte a kezem!-vigyorogtam

-Hát ez fantasztikus!Gratulálok!-lelkendezett Meredith-És most hogyhogy nem ünnepeltek?

-Owen elment valami kajáért.Szerintem nemsokára hazaér…És hogy fogadta Derek a dolgot?-váltottam témát

-Ohh…őszintén szólva még nem mondtam el neki…nem volt bátorságom hozzá..de azt hiszem még ma elmondom neki.Majd holnap reggel felhívlak,jó?

-Persze,ahogy gondolod…-ajtócsapódást hallottam az előszobából-Úgy hallom megjött Owen!Holnap beszélünk!

-Igen…Jó ünnepelést!Szia!

-Köszönöm!És neked meg sok szerencsét!-mondtam és letettem -Owen?

-Itt vagyok!-hallottam a konyhából-Jössz enni?

-Igen,megyek már!-és elindultam kifelé

Mögé álltam és megöleltem,amitől furcsa módon összerándult.Talán mejijesztettem?

-Mi a baj?-kérdeztem

-Semmi,csak kicsit még ideges vagyok…hosszú volt a mai nap-mondta,de közben elhúzódott tőlem

-Igen…Owen!-jutott eszembe valami

-Igen?-nézett fel

- Ha..ha nem akarsz elvenni akkor kérlek ne erőltessük!Ha ez a baj…akkor csak mondd el nyugodtan!-lenéztem a földre

-Jesszus Christina!Hogy gondolhatsz ilyet?Hisz szeretlek!És el akarlak venni feleségül!-most már közelebb jött és megölelt-Ne vedd magadra az idegességemet…kérlek.Ma légy boldog!

-Hogy lehetnék az ha te nem vagy?

-Ki mondta hogy nem vagyok?-nevetett-El tudom képzelni hogy én vagyok a legboldogabb ember az országban…sőt…a világon!-tódította

-Na jó-mondtam-Akkor ünnepeljünk valami kajával! Mit hoztál?-néztem bele a zacskókba

Beletúrt az egyikbe és előhúzott egy üveg pezsgőt.

-Ünnepelni pezsgővel szokás,nemde?-mosolygott rám

-De,így igaz!-már nem voltak kétségeim hogy boldog-e , a szemei is mosolyogtak rám, boldog volt.Ebben biztos voltam.

 

 

 (Owen szemszöge)

 

Ott álltunk és csókólóztunk.Nem akartam abbahagyni,még nem, de eszembe jutott Christina.A menyasszonyom aki otthon vár rám.Ezt nem tehetem vele.

Elhúzódtam egy kicsit,és Teddy pontosan megértette mit szeretnék.

Hátrébblépett,és elhúzódott tőlem.

-Menned kell?-kérdezte.A szemei csillogtak,de már nem a könnyektől.Arra gondoltam milyen szép…Nem ,nem gondolhatok erre!

-Igen…mennem kéne-mondtam de a hangom elcsuklott

-Maradhatsz is….-rám mosolygott és kitárta az ajtót

Nem bírtam a szemébe nézni , inkább a földet bámultam és nyeltem egyet.

-Nem lehet,-mondtam,hangom elég magabiztos volt-haza kell mennem!

-Christina vár…-mondta, de a hangja nem volt keserű, csak szomorúságot hallottam.

-Igen…De megígérem hogy holnap átjövök ,és megbeszéljük!-most az egyszer felnéztem,kíváncsi voltam a reakciójára.

-Rendben.Akkor jóéjt!-mondta és behajtotta az ajtót.Már csak egy kis résen nézett kifelé.

Rámosolyogtam,majd megfordultam és a lépcső felé indultam.Még egyszer hátranéztem, már becsukta az ajtót…

Most haza kell mennem Christinához.Beültem a kocsiba és hazavezettem.Előtte tettem egy kis kitérőt a boltba.

Mikor beléptem az ajtón hallottam hogy még mindig telefonál.Persze , hiszen nem lehettem ott többet mint 15 percet.Egyébként is ,ha hosszabb ideig is lettem volna nem hívott volna.Ő nem.Christina nem ilyen volt,ezt szerettem benne nagyon,többek között.

Most letette a telefont és engem hívott.

-Itt vagyok!-szóltam neki immár a konyhából.Próbáltam normális hangot megütni,hiszen ez az ő napja volt.Mégis mikor mögém lépett és megölelt összerándultam.

Mikor rákérdezett annyit feleltem hogy „semmi baj” , de aztán rájöttem hogy ennyivel nem fogja beérni ezért még hozzátettem hogy „hoszú volt a mai nap”.Szinte biztos voltam hogy nem veszi be, de úgy láttam annyiban hagyja a dolgot.De aztán hirtelen aggódó kifejezés jelent meg az arcán.Mi baja lehet?

- Ha..ha nem akarsz elvenni akkor kérlek ne erőltessük!Ha ez a baj…akkor csak mondd el nyugodtan!-mondta és lenézett a földre

Ó,jajj!Ez még rosszabb mint gondoltam…

Megnyugtattam hogy semmi ilyesmi még csak eszembe se jutott,és nem értettem hogy ő hogy gondolhat ilyet.Magamhoz öleltem hogy megnyugtassam.És hirtelen rájöttem hogy mikor azt gondoltam ez az „ő napja” tévedtem.Hiszen az a „mi napunk” volt…

 

 

(Teddy szemszöge)

 

Mikor hazaértem egyből lezuhanyoztam.Relaxáltam a forró vízben.Aztán csak beraktam egy DVD-t a halom tetejéről és bambultam a TV-re.

Gondolkoztam a mai napon.Vajon miért éreztem azt a mardosó féltékenységet mikor megláttam Christinát Owennel?Lehet hogy még nem vagyok rajta túl?

Ekkor kopogtatást hallottam.

Nem volt kedvem fölkelni és odamenni az ajtóhoz.Eszembe jutott amit egyszer Mark mondott.

„Hagyd,majd elmennek!” Elmosolyodtam az emlékre.Elgondolkoztam hogy vajon mi történt miután ma eljöttem…Mark odament Grey-hez?Vagy hagyta a dolgot ennyiben?Remélem nem…

Megint kopogtak.És ekkor eszembe jutott mi történt akkor Markkal.De nem ,az nem történhez meg mégegyszer.Mégis ennek ellenére feltápászkodtam és az ajtóhoz mentem.

Kicsit babráltam a kulccsal majd kinyitottam az ajtót.

Owen állt ott.

Hirtelen feltámadt bennem a düh.Miért jön ide? Hogy még több fájdalmat okozzon?Miért nincs Christinával?

-Szia!-suttogta

-Szia!-válaszoltam,de a hangomba belevegyült a düh

Az agyam teljesen elmosódottan érzékelte a beszélgetést.Nem értettem miért van itt,és kétségbeesetten kerestem a megoldást.

Észre se vettem hogy olyan témához értünk ahol már képtelen voltam fenntartani az érdektelenség álarcát.Lenéztem a földre,de ő felemelte az államat.A szívem feldübörgött az érintésére.Észre se vettem, hogy könnyezek amíg egy csepp el nem homályosította az arcát előttem.Gyorsan kipislogtam,ő pedig letörölte egy ujjával.A szívem tövább dübörgött.A kezét a nyakamon hagyta és a szemembe nézett.

Valami megváltozott benne,szemében vadságot,majd elszántságot láttam.Elkezdett magához húzni.

MICSODA? –hallottam a fejemben a hangot

És nem értettem semmit azért jött ide hogy megcsókoljon?Hogy közölje engem választ?De hisz ezt egy szóval sem mondta.A remény egy kis szikráját véltem felfedezni magamban, de gyorsan elhessegettem magamtól a gondolatot.

Időközben megállt egy pillanatra,valószínüleg ugyan az járhatott a fejünkben.Mégpedig, hogy mi a francot csinál? Megijedtem hátha meggondolta magát,de aztán folytatta a mozdulatot.Mikor már nagyon közel volt az arcunk lecsuktam a szemem.Mikor megcsókolt,úgy éreztem hazataláltam…

Hosszú,édes csók volt.Eszem ágában sem lett volna abbahagyni.Az életem végéig tudtam volna így állni Owennel.És akartam volna.

De éreztem hogy elkezd elhúzódni tőlem.És nem akartam neki megnehezíteni ezt a dolgot.Hiszen neki menyasszonya van.Aki otthon várja.És majd egyszer,a közeljövőben elveszi feleségül.És én ottleszek a templomban,és nagyon sírhatnékom lesz majd,De vissza fogom tartani a könnyeimet,és mosolygok majd.És közben ez a pillanat,ez a csók fog az eszemben járni.Így fogom túlélni.

-Menned kell?-kérdeztem tőle

-Igen…mennem kéne-hangjában éreztem hogy szívesen maradna,ennek nagyon örültem.

-Maradhatsz is-ajánlottam fel neki,és alátámasztásul kitártam az ajtót.Akaratlanul is elmostolyodtam a gondolatra.Milyen szép lenne.De tudtam hogy nem fogadhatja el.

-Nem lehet,-válaszolta,ahogy sejtettem-haza kell mennem!

Hát persze.

-Christina vár-közöltem a tényeket,de hangom szomorú lett.

-Igen-értett egyet-De megígérem hogy holnap átjövök,és megbeszéljük!-mondta,de én csak annyit hallottam belőle hogy holnap átjön.Minden sejtem újjongott a hírre.De lecsillapítottam magam.

-Rendben.-válaszoltam,a hangom is rendben volt ahoz képest amit éreztem-Akkor jóéjt!-köszöntem el,majd elkezdtem becsukni az ajtót.Ő is elindult,én meg hagytam egy kis rést az ajtón hogy nézhessem ahogy elmegy.

Már a lépcsőnél járt mikor megállt,és én gyorsan becsuktam az ajtót nehogy lebukjak.

Az ablakhoz szaladtam és néztem ahogy beszállt a kocsijába és elhajtott.

De minden ami a fejemben járt az az volt hogy holnap visszajön.A film még mindig ment a TV-ben.Leültem a kanapéra,és folytattam a bámulását.Azt se tudtam melyik film az.Gondolataim Owen körül jártak.Vajon elmondja Christinának?Nem..ebben biztos voltam.

 

 

(Christina szemszöge)

 

Mikor reggel felkeltem Owen már nem volt az ágyban.Kitántorogtam a konyhába,és ott meglepetten vettem észre a kész reggelit.

-Owen?-kiáltottam

-A nappaliban!-hallottam

Felvettem a tálcát és csatlakoztam vőlegényemhez a kanapén.Még mindig fura érzés volt rá így gondolni.A vőlegényem.

-Mi ez a kényezetetés?-kérdeztem a reggelire mutatva.

-Talán nem készíthetek reggelit neked?Ha rajtad múlik úgyse eszel semmi táplálót!-nevetett

-Hát,akkor köszönöm!-mondtam majd beleharaptam az egyik pirítósba

-Ömm..Christina!-kezdte

-Mondd!

-Van egy kis dolgom ma délelőtt,nem baj ha egy félórára egyedül hagylak?-kérdezte

-Ugyan,dehogy!-nagyvonalúskodtam-Sőt várj egy percet!Felhívom Meredth-t,és akkor addig átmegyek hozzá.-mondtam és már fel is álltam

A telefon a hálószobában volt,és egyből tárcsáztam barátnőm számát.

-Hallo?-vette fel egy álmos hang

-Derek?-szóltam bele-Meredth már ébren van?

-Christina,Jó reggelt!-mondta-Nem még nincs éberen.Felkeltsem?-kérdezte

-Nem,nem fontos,csak mondd meg neki hogy ha felkelt akkor hívjon vissza!

A vonal túlsó végéről zaj hallatszott.

-Derek?Ott vagy még?

-Christina!Szia!-hallottam Meredth hangját

-Szia!Ne haragudj hogy felébresztettelek!

-Semmi baj!Egyébként se te hanem Derek motyogása ébresztett fel!-nevetett barátnőm-Van kedved átjönni most?

-Pont ezért hívtalak-mondtam-Egy óra múlva jó?

-Igen,itt találkozunk!Szia!

-Szia!-köszöntem el majd lenyomtam a telefont

-Owen!Elviszel Meredth-hez?-kérdeztem

-Persze,mikor?

-Egy óra múlva!Most készülök!-tájékoztattam,majd elkeztdem felöltözni.

Egy óra sem telt el és már a kocsiban ültünk.Owen gyorsan hajtott,így majdnem 10 perc alatt odaértünk Mer házához.

-Mikor jöjjek érted?-kérdezte

-Hát…nem tudom.Mondjuk egy óra múlva.-döntöttem

-Az biztos elég lesz?-kuncogott

A szememet forgattam,majd bólintottam. Kinyintottam a kocsi ajtaját és kiszálltam.Megkerültem az autót és hallottam hogy Owen közben lehúzta az ablakot.

-Christina?- szólt utánam

-Hmm??- odaléptem az ablakhoz

Gyorsan megcsókolt majd elengedett.Elmosolyodtam.Ezután elindultam a járda felé,de még megnéztem ahogy eltávolodik az autó és a ködben már csak a hangja jelzi merre lehet.

 

(Owen szemszöge)
 

Miután kiraktam Christinát egyből Teddy lakása felé indultam.Korábban mikor menyasszonyom még aludt azért nem mertem jönni hátha ő is alszik még.Most már reméltem hoyg ébren lesz.Gyorsan túl akartam lenni ezen a látogatáson.Így is elég kínosnak éreztem.

Gyorsan felszaladtam a lépcsőn és kopogtam.Az ajtó egyből kinyílt.Fogadni mertem volna hogy Teddy már várt rám.

Egy szemetkápráztató mosolyt villantott rám aztán bljebb tessékelt.

-Szia!Gyere be!

-Hello!-mondtam,majd beljebb léptem

Átmentünk a nappaliba,ő leült a kanapéra én pedig csak toporogtam.

-Ugyan már Owen!-szólt rám-Gyere és ülj már le!-nevetett,megpaskolta maga mellett a kanapét,mire én odaültem mellé

-Én..én csak….-nem tudtam mit mondjak neki-Én sajnálom.-mondtam végül.A földre szegeztem a tekintetem,és elhatároztam ott is tartom.

-Mégis mit?-értetlenkedett

-Az egész helyzetet,azt hogy otthagytalak aztán azt hogy így kellett megtudnod,és az estét is.Mondhatni az egész tegnapi napot sajnálom….

-Nem kell.Én megértelek.-elhalkult a hangja-Neked Christina kell,és neki pedig te.Én pedig csak egy zavaró tényező vagyok.

-Nem,ez nem igaz!-kiáltottam fel-Te…te a múltam vagy. Amit én hátrahagytam, te azt mind jelented. És én nagyon sokat hagytam hátra...Mikor megismertem Christinát,és ideköltöztem,én elfelejettem mindent,aztán megérkeztél és felkavartad bennem az egészet. A történtek amiket eltemettem megint felszínre kerültek,és összezavarodtam tőlük. De nem tehetem meg Christinával….-egy pillanatra elhallgattam-és veled sem tehetem meg,hogy ilyen önző módon viselkedjek. Mind a kettőtökre szükségem van,mert ti vagytok az életem két része…te a múltam, Chritina pedig a jelenem. De ezt a két részt nem lehet összeerőltetni. Megpróbáltam,de nem ment. És nagyon sajnálom hogy ezzel bántottalak.

Nem szólt egy szót sem,így megszegtem a magamnak tett igértet és felnéztem rá.Ült ott és engem bámult.Kinyitotta a száját,és vártam hogy mond valamit.Aztán pár pillanat múlva becsukta.Ez még kétszer megismétlődött.Csak tátogott,mint a halak szoktak.

-Ööö-nem tudtam mit csináljak-Teddy!Jól vagy?-kérdeztem aggódva

-Én…huh…-még mindig nem tudott beszélni.Vett egy mély lélegzetet-Én..erre nem számítottam.

-Mire?-vajon nem számított a magyarázatomra?Azt hitte talán hogy csak elkerülöm majd?

Ezek szerint nem tudja hogy fontos nekem…

-Én nem gondoltam hogy egy ilyen monológgal készültél…-mosolygott,mire én megnyugodtam.Akkora baj mégse lehet ha viccelődik.

-Én se gondoltam…egészen addig míg el nem kezdtem beszélni-mosolyodtam el én is.Akaratom ellenére jobban kezdtem érezni magam.Jól.Egyre szélesebben mosolyogtam ahogy ránéztem.ösztönösen közelebb csúsztam hozzá.Volt valami Tedy Altman-ben aminek nem tudtam ellenállni.

Egyszer csak megölelt.

-Úgy fogsz hiányozni!-sóhajtott

-Hogy érted ezt?Nem megyek sehova.-biztosítottam

-Tudom,tudom.De Már nem leszel ugyan az az Owen Christinával az oldaladon.nem úgy értem-tette hozzá gyorsan-Christina nagyszerű lány,tényleg.És én nagyon kedvelem,de ezek után kétlem hogy meg tudnánk maradni barátoknak.

-Én remélem meg tudunk…-néztem a szemébe.

Ó,jajj….!A vészcsengő megszólalt a fejemben.Ne-ne Owen!-intettem magam,de már késő volt.Magamhoz szorítottam,és ajkaink máris összetapadtak.

Nem akartam elengedni,pedig tudtam hogy tilos azt csinálnom amit teszek.Fel se tűnt de időközben testhelyzetet váltottunk.A kanapén feküdt én pedig fölé hajoltam.Úgy éreztem magam, mint még soha.Erősnek éreztem magam,és nem csak fizikailag.Úgy érzetem teljes vagyok,és hazataláltam.

De amikor ezekre a következtetésekre jutottam eszembe jutott hogy miért is jöttem.Sose hagytam volna abba,ha eszembe nem jut hogy ezzel csak mégjobban bántani fogom őt.Ez volt az egyetlen oka hogy felegyenesedtem.Többé nem okozhatok neki fájdalmat.

-Sajnálom!Nagyon sajnálom!-mondtam gyorsan majd hátra se nézve kirohantam a szobából.Feltéptem a bejárati ajtót és repültem lefelé a lépcsőn.Tudtam ha nem sietek még visszamennék,és még több fájdalmat okoznék neki.Persze nem most fáj neki-gondoltam-most még jó…de később annál rosszabb lesz.Nem mehetek vissza.

Mikor kiértem a friss levegőre tisztábban gondolkoztam.Mielőtt beszálltam a kocsimba még egyszer felnéztem a házra.Ott állt az ablakban,engem nézett.Intett egyet búcsúzólag,de én nem bírtam megmozdítani a kezemet.Elfordultam és beszálltam az autóba,majd elhajtottam.

 

(Christina szemszöge)

 

Meredith az első csengetésre ajtót nyitott,és szinte berántott az ajtón.

-Szia!-lelkendezett-Nah,milyen érzés?

-Micsoda?

-Hát menyasszonynak lenni,te buta!

-Hát…jó.-nem tudtam mást mondtani,igazság szerint semmit sem érzetem másként,mint két nappal ezelőtt.Annyi változott csak hogy feldobott az a tény hogy egyedül elvégeztem egy szívműtétet.Erről eszembe jutott a páciensem is.

-Hogy vagy Derek?-kérdeztem-Nem is értem hogy engedhették haza!Én jó sebész vagyok,és ezt tudom is magamról de akkor sem engedtem volna haza pár nap után.-méltatlankodtam

-Jól van ne aggódj!-nevetett barátnőm-Kitűnő munkát végeztél,és ő most élvezi a nyugalmat itthon.

-Elmondtad neki…a…tudodmit?-halkabbra fogtam a hangom

-Ez az..hogy nem.Nem tudtam elmondani neki.Annyira boldog volt,hogy jól vagyunk,és hogy itthon lehet.Képtelen voltam neki elmondani.Meg aztán annyira félek mit fog mondani.Mi van ha már nem fogok kelleni neki?

-Ne légy dilis!Azért mert elveszítettél egy babát még nem vagy selejt.Ráadásul ez nem is rajtad múlt.-vígasztaltam.-Ha úgy nézzük akkor az én hibám is lehetne.-érveltem-Szerintem nem lesz gond!

-Remélem…
 
 
(Teddy szemszöge)
 

Reggel frissen indultam munkába.Az öltözőben Arizona szegődött mellém.Elkezdett fecsegni a dolgokról Callie-vel.Hogy hogy állnak az örökbefogadással,meg ilyenek.Általában odafigyeltem rá,de most képtelen voltam koncentrálni.Tudtam hogy hülyeség,de arra vártam hogy meglássam Owent.

-Komolyan,amilyen erővel tiltakozott,úgy veti most be magát a szervezésbe!-hallottam Callie nevető hangját.Szóval valahol akkor ő is hozzánk csapódott.Észre se vettem.

Már a nővérpultnál jártunk mikor kicsit magamhoz tértem.Már annyira elszálltam hogy Owen hangja járt a fejemben.Megijedtem,gondolván komolyan mindjárt megőrülök!De még mindig hallottam.

-Amm..Teddy?-szólt Arizona-Azt hiszem Hunt neked kiabál.-közölte velem,majd a közeledő Owen felé mutatott.

Legalább nem őrültem meg,de pillanatnyilag a szívem majd kiugrott a helyéről.Megálltunk a pult mellett,amin már csak néhány horpadás emlékeztetett a lövöldözésre.Hihetetlen de néhány nap alatt teljesen eltüntették az összes nyomát a kórházban.

Owen odaért mellénk és megragadta a karom.

-Ha nem bánod elrabolnám egy pillanatra!-mondta Arizonának,és már húzott is magával a folyosón.

Kinyitotta az egyik raktárhelyiség ajtaját,majd betessékelt rajta.

-Mi az már,Owen?-kérdeztem

-Elmondtad?-kérdezte-Elmondtad Robbinsnak?

-Nem,dehogy mondtam-nyugtattam meg.Feszült tartása enyhült,és a hangja nyugodtabb lett.

-Oh..remek.Akkor,minden rendben…-elindult kifelé,én pedig utánakaptam.Nem lehet hogy csak ennyi a beszélgetés.-Owen!

-Igen?-nézett vissza

-Én…-hirtelen nem volt mit mondanom,csak a szemébe néztem-Semmi..menj csak.

Vártam amíg kiment a szobából,majd pár másodperc múlva követtem.

A napom csak elrepüt észre se vettem hogy három műtétet elvégeztem.Ebédidőben tértem magamhoz,mikor Chritina kapaszkodott belém.

-Szia!-köszönt

-Szia Christina!-kicsit..na jó nagyon kényelmetlenül éreztem magam.Az asztalhoz araszoltam majd lehuppantam egy székre.De ő ottmaradt.Fecsegett mindenféléről.Műtétek,speciális fogások,aztán lassan elértünk a magánügyekhez is.Ezt nagyon el akartam kerülni.Azt hogy az esküvőről beszéljen nem bírtam kivárni.Nem tudtam volna elviselni.

-Ne haragudj!-szakítottam félbe-Mennem kell!-és felálltam

-Oh..oké!-mosolyodott el-Majd máskor!

Erre csak bólintottam,nem akartam megígérni neki olyat amit úgyse tudok majd betartani.Nagy meglepetésemre azonban ő is felállt.

Kérdőn néztem rá.
-Te is jössz?

-Persze.Megbeszéltük hogy bemosakodhatok.Emlékszel?Vagy meggondoltad magad?-aggódva nézett rám.

-Nem,természetesen nem.Gyere akkor!-legszívesebben abban a pillanatban hazamentem volna,de erőt vettem magamon és elindultam a műtő felé.Várnak rám a betegek,és nem szabad saját hülyeségeim miatt elrontanom a dolgokat.

 
 

(Christina szemszöge)

Teddy az egész műtét alatt furcsa volt.Nem akartam nyomulni rá,mégis úgy tűnt mintha a jelenlétem is zavarná.Nem értettem.Így hát csak fecsegtem,ami igazán nem a szokásom.Mégis ezt csináltam mert nem tudtam kibökni amit igazából mondani akartam neki.
Végül a műtét után elszántam magam.Mivel már egy ideje az esküvőről beszéltem nem kellett előkészítenem a dolgot.
-Teddy?Szeretnék valamit kérdezni...-kezdtem,majd ránéztem megerősítést várva
-Oké!Csak nyugodtan.-bíztatott.Vajon mégis figyelt rám egész idő alatt?
-Azt akartam kérdezni hogy lennél-e az egyik koszorúslányom?
-Én..öh...-nyelt egyet-Igen,persze!Szívesen!És nagyon köszönöm!-szélesen mosolygott,mégis volt valami fura a tartásában.-Ne haragudj,de mennem kell!-mondta majd elsietett.
Én elindultam hogy megkeressem Mertedith-t.Hamar rábukkantam mivel ő is pont enegem keresett.
-Hogy fogadta?-rontottam neki
-Én...nem mondtam el neki.-közbe akartam vágni de leintett-nem várj!Azért nem mert olyan boldog volt.Hogy együtt vagyunk és túléltük..és nem voltam képes elrontani az örömét!
-Akkor is el kell neki mondanod,ugye tudod?
-Igen..tudom..-mondta
-Ha te nem mondod el neki majd én elmondom holnap!-fenyegettem
-Oké,oké!Még ma este elmondom neki!-ígérte
Tudtam nagyon fél tőle hogy mit fog Derek szólni,de azt gondoltam túlreagálja.Azzal csal ront a helyzeten ha halogatja a dolgot.És ezt ő is tudta.

(Teddy szemszöge)

Christina az esküvőről fecsegett egész műtét alatt.Én Owenre gondoltam.Kicsit ironikus helyzet.Ő a közös jövőjükről beszél én meg azon gondolkozom hogy a vőlegénye vajon szeret-e engem.
-Teddy?-már kint voltunk a műtőből mikor megszólított-Szeretnék valamit kérdezni...
Jajj,csak az ne!-gondoltam.Komolyan meg fogja kérdezni?
-Oké!Csak nyugodtan.-érdekes milyen nyugodt sőt mondhatni érdeklődő a hangom
-Azt akartam kérdezni hogy lennél-e az egyik koszorúslányom?-mégis...tényleg képes volt megkérdezni.
-Én..öh...-legszívesebben otthagytam volna válasz nélkül,de ezt nem tehettem vele.Nyeletem egyet,és erőt vettem az indulataimon.Hiszen ő nem tehet róla hogy mit érzek választottja iránt.-Igen,persze!Szívesen!És nagyon köszönöm!-hebegtem.Nagyon köszönöm?-milyen idióta beszólás ez?Hiszen nem köszönöm!Hihetetlen milyen kétszínű vagyok!-Ne haragudj most mennem kell!-mondtam.Látnom kellett Owent.Beszélnem kellett vele.
Attól függetlenül hogy reménytelenül belészerettem-mert ez a mai gondolkodással eltöltött napom alatt biztossá vált bennem- még ő volt a legjobb barátom is.és az ilyen dolgokat az ember a legjobb barátjával beszéli meg.
A hídon láttam meg.Mintha ő is keresett volna valakit.Mikor meglátott azonnal felém indult.Ezek szerint engem keresett.Ez furcsa melegséggel töltött el.
Belémkarolt és a reggeli raktárszobába mentünk.
-Beszélnem kell veled!-mondtuk egyszerre mikor becsukta az ajtót.
Nevettünk egy kicsit,majd ő szólalt meg először.
-Mondd te!-udvariaskodott
-Oké.Én ma megígértem Christinának hogy a koszorúslánya leszek.-a szemébe néztem de láttam hogy elsápadt-És egész nap rólad gondolkoztam.Arról hogy mi a helyzet.A menyasszonyod a közelgő esküvőtökről beszélt én pedig rád gondoltam.Rád gondoltam és rájöttem szeretlek.-ez volt az első alkalom hogy erre tényleg úgy gondoltam ahogy mondtam.Szerettem őt,teljes szívemből.Ott álltunk egymás szemébe nézve és tudtam képes lennék így állni vele örökké.-Csak egy kérdésem van!Szeretsz engem?
Vártam,és a pillanatok mintha órák lettek volna.Arcának összes változását láttam.A szemében a kíváncsiságot,arca rándulását mikor átfutotta magában a válaszlehetőségeket.Majd megnyugodott,ellazult,ebből arra következtettem hogy az igazat fogja mondani.
-Igen.Nagyon fontos vagy nekem.-bökte ki végül.És nekem csak ez kellett.Ez volt minden ami számított.Többé nem gondoltam a következményekre sem pedig Christinára.Nem érdekelt már semmi csak ő.Rávetettem magam.Megcsókoltam.Vadul és visszafoghatatlanul..Mikor szétváltunk fülébe suttogtam.
-Mit is akartál mondani?-nevettem
Morgott egyet.Ajkunk megint összeért,és magamhoz szorítottam.Éreztem hogy ő is szorosabban ölel át.És már minden késő volt.Nem gondolkoztunk többé...

-Huh...uhh...-Owen mellkasán pihentem.Olyan boldog voltam amit eddig elképzelni sem tudtam.Adott egy puszit a fejem búbjára.-Mit csinálunk most?-kérdeztem aggódva.Nem akartam elrontani a pillanatot,de muszáj volt megkérdeznem.
-Nem tudom.Majd lesz valahogy.-mondta és megcsókolt.
-Oh...sajnálom!-hallottuk.Majd mindketten az ajtó felé néztünk.
Dr.Kepner állt ott.Riadtan végignézett rajtunk aztán kisietett.
-O-óóó..-mondtam,majd gyorsan kibújtam a rögtönzött ágyból.Felöltöztem de nem tudtam abbahagyni a mosolygást.Tudtam hogy bajban vagyunk de még mindig boldog voltam.
-Mennem kell!-mondta Owen majd adott egy gyors puszit és elsietett.Én is összeszedtem a cuccaimat és elindultam kifelé a kórházból.Nagyon késő lett és észre se vettük.Hazafelé mentem és közben azon gondolkoztam mit kap Owen otthon.

(Owen szemszöge)

Hazarohantam,de tudtam Christina már tudni fogja.Mikor beléptem a konyhában ült és sírt.Sose szokott sírni,ebben biztos voltam.
-Én...Sajnálom!-ennyit tudtam csak mondani.
-Owen.-kezdte.Hangja elcsuklott.-Engem egyszer már hagytak ott az oltárnál.Burk összetört,és én ezt mégegyszer nem tudom elviselni.Szóval nagyon kérlek ne magyarázkodj nekem.Nem haragszom,tényleg nem.Tudtam hogy őt is szereted de én bevállaltam.Azt hittem túlvagy rajta.Tévedtem.Annyi a kérésem hogy menj el.És ne zaklass többet.majd továbblépek és gondolom te is ezt fogod tenni.Talán épp Teddyvel.Sose lehet tudni miért hozta ezt így a sors.Talán...-szipogott kettőt-Talán ő a te lelki társad-újra zokogásban tört ki-Most menj!Csak menj el!
Oda akartam menni megölelni,de tudtam csak rosszabb lenne neki és ellökne.
-Sajnálom!-suttogtam megint és kihátráltam a konyhából.
Tudtam nagyon megbántottam őt,és hogy ez most nagyon fáj neki.És vele együtt nekem is fájt,mert mindezek ellenére azt is tudtam hogy még mindig szeretem Christinát.Szeretem Teddy-t is de Christinát is.Hogy lehetek ilyen rossz ember aki ekkora fájdalmat okoz a szeretteinek?-gondoltam bosszúsan
Beültem a kocsimbe és csak vezettem kifelé a városből.Messze Christinától,messze Teddytől messze azoktól akiknek nem akartam többé fájdalmat okozni.

(Teddy szemszöge)

Hazafelé vezettem,amikor megpillantottam egy világos foltot az út mentén.Lassítottam az láttam hogy egy kölyökkutya egyensúlyoz az árok partján.Közel sőt túl közel az út széléhez.Félreálltam és kiszálltam az autóból.Óvatosan kozeledtem az állathoz nehogy elszaladjon.Szerencsémre bátor jószágnak bizonyult mivel azonnalodaszaladt hozzám.Megvizsgáltam de nem volt rajta nyakörv,és a közelben egy embert sem láttam aki a gazdája lehetne.Így hát felemeltem és beraktam magam mellé a kocsiba.Nagyon édes kis kutyus volt,végig csaholt és barátságosan lihegett.
Mikor hazaértünk a nappaliban kiterítettem neki egy régi takarót és azon pihent.Később azonban eszembe jutott mi van ha veszett vagy valami már baja van.Gyorsan az ölembe vettem és jobban megvizsgáltam.Nme láttam rajta semmi gyanúsat de azétr úgy döntöttem biztosra megyek.Újra autóba ültünk-vagyis én ültem ő pedig feküdt.Elindultam az állatorvosi rendelő felé.
Mikor odaértünk vettem csak észre milyen késő is van.Valószínüleg már nincs itt az orvos.De szerencsénk volt megint.Az orvos ottvolt még,bár épp zárt már.
-Nem baj!Jöjjön csak!-mondta nekem.Rám mosolygott és beljebb tessékelt.-Finn!-nyújtott kezet
-Teddy!-mosolyogtam vissza-Nagyon örülök!Az út mentén találtam-mutattam a kutyára-a biztonság kedvéért elhoztam hátha valami baja van!
-Nos ennek a kiskutyának úgy látszik szerencséje volt,úgy látszik semmi baja.Viszont jó lenne ha holnap elhozná mert be kell oltani.
-Persze!Ittleszünk!-ígértem
Elköszöntem és karomban tartva új kedvencemet hazaindultam.Otthon mintha teljesen természetes lenne, ráfeküdt a pokrócra és mélyen elaludt.Néztem őt,és közben engem is elnyomott az álom.
Másnap reggel már korán ott voltunk az állatorvosnál,aki szélesen mosolyogva üdvözölt.
-Szia te szerencsés kutyus!-vette kezébe kedvencemet.-Van már neve?-nézett rám
-Huuh..nem is tudom..-erről még nem gondolkoztam-Azt hiszem talán...Nutty lesz.Azért mert olyan kis dilis.-nevettem
Az orvos beadott neki háromféle oltást de kiskutyám bátran tűrte,csak a végén ficánkolt egy picit.
-Nagyon köszönöm!-mondtam Finn-nek mikor végzett.Már az ajtót nyitottam amikor hallottam hogy utánam szól.
-Teddy?
-Igen?-néztem hátra.A szeme csillogott és mosolygott.
-Tudom,fura,de nem volna keded velem vacsorázni valamikor?-kérdezte félénken.Volt valami a mosolyában aminek nem tudtam nemet mondani.
-Persze!-egyeztem bele.Megadtam neki a telefonszámom ,majd elgondolkozva léptem ki a rendelőjéből.Owenről azóta nem hallottam,talán Nutty-t nem véletlenül én találtam meg...

  2 hónap múlva

(Christina szemszöge)

Azóta a végzetes este óta nem találkoztam Owennel.Írt nekem egy levelet amiben közölte hogy nagyon sajnálja.És hogy elmegy egy olyan helyre ahol nem árthat nekem többé,és ahol nem okoz többé fájdalmat senkinek akit szeret.
Minden időmet Meredith-nél töltöttem,aki sikeresen elmondta Dereknek a vetélést,és ahogy golndoltam a férje megértette őt.Erre a gondolatra még mindig elmosolyodtam.Mennyit izgult miatta barátnőm.Mostanában inkább teljes erőbedobással dolgoztam.Plusz műszakok és még több műtét.Teddy-t kerültem így megint mentor nélkül maradtam,de annyira nem zavart.Kezdtem elfelejteni a történteket és továbblépni mikor egy nap hatalmas kavarodás támadt a traumán.
Pont ott voltam mikor behozták a sérülteket.Három katona volt.Mind csurom vér.Nem tudtam honnan hozták őket de látszott rajtuk,állapotuk súlyos és nem sokáig húzzák már ha nem kapnak ellátást.Közelebb mentem és akkor megláttam őt....

(Teddy szemszöge)

Owenről hetek óta nem hallottam semmit.Azonban a kórházban különféle pletykák keringtek rólunk.Egy ideig zavartak,de aztán elcsendesedtek.
Finn-el a dolgok egyre jobban alakultak.A vacsorát mégegy majd mégegy randi követte.nagyon figyelmes volt velem,és imádta Nutty-t.Tökéletes volt a kapcsolatunk.Christinát elkerültem,és úgy tapasztaltam ő sem akar túlzottan összefutni velem,így egyikünk sem erőltette a találkozást.
Azon a napon pont haza indultam.Korán volt meég nagyon de csak fél napot dolgoztam.Finn bejött elém és a trauma előtt várt rám.Mosolyogva közeledtem felé és megfogtam felém nyújtott kezét.Vele mindig jól éreztem magam.Gyorsan megölelt és már indultunk is.Kirándulni akartunk menni ezért mára ő is szabadságot vett ki.Ekkor még egyszer hátranéztem és ledermedtem.Mert amit láttam azt nem voltam képes elhinni.Három sebesült katonát toltak be a traumára.És egyikük karján,aki legközelebb volt hozzám egy tetoválás volt.Egy olyan tatoválás ami csak egyvalakinek volt.Az nem lehet hogy ez Owen legyen.De olyan véletlen nincs hogy még egy férfi ezt a jelet viselje a karján.Egy motívum volt.Emlékszem egyszer elmesélte hogy a bátorságot szimbolizálja.Azelőtt varratta magára mielőtt belépett a seregbe,azért hogy mindig emlékezzen rá milyennek kell ott lennie.
Közelebb léptem és akkor már az arcát is láttam.Ő volt az.Az összetört,véres Owen.

(Meredith szemszöge - az utolsó rész azért az ő szemszögében van hogy kívülállóként nézhessük az eseményeket)

Épp a trauma bejáratánál álltam mikor megláttam őket.Három katonát toltak be.Nagyon súlyosnak látszottak a sérüléseik.Ott volt Christina is.Pont arra gondoltam mennyit dolgozott az elmúlt hetekben.Megint sok dolga lesz.És igazam volt,barátnőm közelebb lépett a hordágyakhoz és akkor lecövekelt.Szemét kidüllesztve csak bámult az egyik sérültre.Mikor jobban megnéztem a katonát döbbentem csak rá miért reagált így.
Owen volt az.
Olyan volt mint egy lassított felvétel.Christina felismerte és odarohant hozzá.A másik irányból pedig Teddy közeledett.Meglátta Christinát de nem érdekelte.Láttam a szemében hogy nem mint a szerelmére néz owenre nem úgy mint Christina hanem mint a legjobb barátjára.Ezek szerint túlvan Owenen.Egy férfi állt ott ahonnan jött.Jobban megnéztem,és akkor vettem csak észre ki az.Finn állt ott.Az én régi udvarlóm az állatorvos akit otthagytam Derek miatt.Kicsit ironikus volt a helyzet de most nem ezzel törődtem.
Tekintetem visszavándorolt Christinára.Ott állt Owen mellett.
-Owen?-suttogta neki.
A férfi szeme kinyílt.Láttam rajta hogy komoly fájdalmai vannak szeme mégis ragyogott.
-Christina!-hangja elhaló volt...
-Oh...Owen!Mi történt?-barátnőm végignézett rajta
-Az nem számít mi történt.-ingatta a fejét Owen-Az számít hogy ott vagyok.És többé nem megyek el.Akkor sem ha már utálsz.
-Ohh...-Chritina megcsókolta
Tudtam hogy minden rendben lesz velük.Együt voltak végre.Teddy hátrébb húzódott.Majd visszament Finn-hez.Megölelték egymást majd elsétáltak a kijárat felé.
Minden rendben volt.Minden úgy volt ahogy lennie kellett....

“Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is… Amíg nem tanuljuk meg a leckéket az eladósodásról, a munkáról, a partnereinkről, addig vagy ugyanannál a leckénél ragadunk le, vagy ugyanazokat a leckéket kapjuk különböző csomagolásokban.
Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket – figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz  egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. “

 

 

 Reig - Regi írománya

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

http://ria-alkot.blogspot.com/

(Miss Scherbatsky, 2010.07.30 21:28)

jaja, kíváncsi vagyok a kövire :P Nagyon is :))

Kitartás. Mi türelmesek vagyunk ^^

buse@citromail.hu

(szerki, 2010.07.30 20:58)

Remélem írsz majd még másikat is mert nagyon jó. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy én mikor írom meg az enyémet, mert annyira nincs időm semmire.

reig@citromail.hu

(reig, 2010.07.30 20:06)

Köszönöm!!:D
Annyira örülök hogy tetszik!!:D *-* :D

http://ria-alkot.blogspot.com/

(Miss Scherbatsky, 2010.07.30 13:01)

Aztaaaa, nagyon-nagyon jó lett! Erre tényleg nem számítottam FINN <3 ő olyan cuki volt :)) Király befejezést írtál ^^

buse@citromail.hu

(szerki, 2010.07.29 21:21)

Nagyon jó! Tetszik!

reig@citromail.hu

(reig, 2010.07.29 12:34)

Elküldtem a végét...:)
Remélem tetszeni fog...*-* :D

http://ria-alkot.blogspot.com/

(Miss Scherbatsky, 2010.07.28 20:50)

Az Arizónás rész nagy volt xD :D De tetszik az egész és még mindig nem selytem h mi lesz a vége szal, egyre kíváncsibb vagyok :) CSak így tovább, jólett =)

reig@citromail.hu

(reig, 2010.07.23 14:58)

Köszönöm!!:D
Ne aggódj jön a folytatás mindjárt...:) Úgy örülök hogy tetszik!!:D

http://riaalkot.freeblog.hu/

(Miss Scherbatsky, 2010.07.23 07:20)

nagyon jóóóó! Tetszik, mééég folytatást :DD (Y)
^^

buse@citromail.hu

(szerki, 2010.07.21 19:10)

oké :)

http://riaalkot.freeblog.hu/

(Miss Scherbatsky, 2010.07.21 18:27)

nsgyon köszönöm. Hálás közönség, örülök h tetszik :) És legközelebb átolv mégegyszer, bár az is lehet h nem hajnalban kellett volna írni xD
^^

buse@citromail.hu

(szerki, 2010.07.20 20:46)

Nekem nagyon nagyon tetszik és hidd el, hogy annyira fel se tűnnek benne a hibák. Nagyon jó lett!!! :)

reig@citromail.hu

(reig, 2010.07.20 19:25)

azért nekem tetszik!!Jó lett..:)

http://riaalkot.freeblog.hu/

(Miss Scherbatsky, 2010.07.20 17:25)

basszus, ezt átolvashattam volna mégegyszer. teli van elírásokkal -.-" bocsi.

reig@citromail.hu

(reig, 2010.07.20 09:59)

köszzi...örülök hogy tetszik!!:D

http://riaalkot.freeblog.hu/

(Miss Scherbatsky, 2010.07.19 17:26)

juhjj, király lett :D folytatást!!! ;P

http://riaalkot.freeblog.hu/

(Miss Scherbatsky, 2010.07.16 21:48)

WOWWOW! Sütii, nekem tetszik. És kíványcsi vagyok alapból is h kimellett köt ki végül, a vöröske :)
Jólett :)