Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Második évad

2009.04.30

Kép A második évad általánosan:

2005. szeptember 25-én kezdődött, és 2006. május 14-én és 15-én fejeződött be két három órás évadzáró epizóddal. Az első évad eredetileg 14 epizódot tartalmazott, ahogyan azt az ABC megrendelte. Ám azt előbb befejezték, mert a producerek azt szerették volna, hogy a szezon a Született feleségek utolsó epizódjaival záródjon. Kilenc epizódot vetítettek le, majd a továbbiakat áttolták a második évadra. Az 5 megmaradt epizód mellé az ABC még 22 epizódot rendelt, így a második évad 27 epizódból áll. Ez a szám nem tartalmazza a második évad alatt vetített két összefoglaló epizódot, a "Egyenesen a szívbe"-t és a "Nyomás alatt"-ot. "A nap hőse" c. epizódról Shonda Rhimes (a sorozat szülőatyja) is ír blogjában, miszerint azt tervezték az első évad évadzáró epizódjának.


Az évad Meredith és dr. Derek Shepherd kapcsolatára fókuszál; mely hirtelen megszakad, mikor kiderül, hogy dr. Shepherd feleségül vette Addison Montgomery-Shepherd-öt. Izzie Stevens és Alex Karev egymásba szeretnek és kapcsolatot kezdenek (bár Izzie egyszer beleszeret Denny Duquette nevű betegébe), ahogyan Cristina Yang és dr. Preston Burke is. Dr. Miranda Bailey terhes lesz; és többet megtudunk Meredith családjáról.

 

A második évad 2005. szeptember 25-én kezdődött, és 2006. május 14-én és 15-én fejeződött be két három órás évadzáró epizóddal. Az első évad eredetileg 14 epizódot tartalmazott, ahogyan azt az ABC megrendelte.

 

 

A második évad rövid tartalma:

Meredith és Derek nem tudnak meglenni egymás nélkül. Derek nehéz döntést hoz Képfeleségével és szerelmével kapcsolatban. Elhagyja Mereditht (aki teljesen összetörik) és megpróbálja rendbe hozni az elrontottakat. Azonban a kapcsolatról hamar kiderül, hogy nincs jövője. Megérkezik Mark aki (Derek volt legjobb barátja, emellett vele csalta meg a férjét) hatalmas bonyodalmakat vált ki, azzal, hogy az első pillanatban rámászik Meredithre és Derek erre leüti. Majd Addison le is fekszik Markkal. Emellett Meredith nagyon szenved a magánytól lefekszik Georgel-dzsal is, és elsírja magát közben. Ezt a barátságuk is nagyon megsínyli. KépSzerez magának egy kutyát Dokit (Doc) a magány ellen és vele egy állatorvost is (Finn). Összejön vele és Derek féltékenységi rohamot kap (le is ribancozza szerelmét). Azonban Mer nem fekszik le vele, míg a Derek iránti szerelme ismételten beteljesül a bál éjjelén. Mer pedig még csak most került nehéz helyzetbe; kit válasszon? Ez adja a 3. évad egyik fontos vonalát is. Eközben féltve őrzött titka is került, mindenki megtudja, hogy édesanyja Ellise Grey alzheimeres, ugyanis májrákkal kerül a kórházba. Cristina és Burke kapcsolata véget ér, azonban a lány Képmegtudja ezek után, hogy terhes. Majd elvetél, de kibékülnek. A kapcsolatuk nehezen fejlődik, a lány fél a kötöttségektől és számára sokkal fontosabb a munka. Azonban idővel beleegyezik az összeköltözésbe. Bailey életet ad első gyermekének, eközben Derek műti a férjét Tuckert, aki balesetet szenvedett. Ez idő alatt egy férfit hoznak akiben egy bomba van, melyet egy Képlabilis fiatal mentős tart. Azonban egyszer csak elengedi azt és Meredith kapja el. Burke és a katasztrófa védelmis próbálják megoldani a helyzetet. A bombával meginduló katasztrófavédelmis felrobban, mögött levö Meredith pedig megsérül. Amikor Derek megtudja ezt, addig nem nyugszik meg míg nem látja a szerelmét. Izzie életébe az Alexszel kezdett kapcsolat nem hoz igazi szerelmet. Csak Bailey új betegébe Dannybe szeret bele. Ez a kapcsolat azonban halálra ítéltetett. A férfi súlyos szívbeteg és új szívre vár. Izzie azért, hogy a szeretett férfit megmentse LVAD zsinórt vág és ezzel veszélyezteti az életét és a saját állását. KépBurkenek azt hazudja Izzie, hogy Danny állapota rosszabbodott így ő megszerzi és elindul az új szívvel. Idő közben lelepleződnek Bailey előtt és ő teljesen kiborul gyakornokaira. Mikor Burke megérkezik a szívvel, a kórház előtt lelövik a jobb keze lényegében megbénul így nem tudja megmenti a férfit. Őt magát Derek; Dannyt pedig legnagyobb sebész ellenfele Erica Hahn műti meg. Mindkettő elvileg sikerül. Ez adja az évadzáró témáját. Richard élete sem egyszerű. Feleségével megromlott a kapcsolata, megtudta mi történt régi nagy szerelmével és emellett unokahúga méhnyakrákja is kiújul. A lány egyetlen vágya, hogy halála előtt még bálozhasson egyet. Így a gyakornokok büntetése ennek a megszervezése. A bálon  mindenki jelen van; Mer és Fin, Adi és Derek. És itt megtörténik az melyre már Képrégen vágyott a két szerelmes. Nem bírják a távolságot és lefekszenek egymással az egyik kórterembe. Callie előtt pedig lebuknak. Majd kiderül, hogy Danny meghalt, egyszerűen megállt a szíve. Izzie teljesen összetörik. Alex és George tartja benne a lelket. Majd pedig a gyakornokok kivonulnak a kórházból. Izzie pedig bejelenti, hogy otthagyja a Seattle Grace-t, már nem akar orvos lenni. Meredith pedig őrlődik a két férfi között. 

 

 

http://images2.fanpop.com/image/photos/13600000/GA-3-greys-anatomy-13617825-100-100.jpghttp://images2.fanpop.com/image/photos/13600000/GA-3-greys-anatomy-13617830-100-100.jpg http://images2.fanpop.com/image/photos/13600000/GA-3-greys-anatomy-13617831-100-100.jpg http://images2.fanpop.com/image/photos/13600000/GA-3-greys-anatomy-13617833-100-100.jpg http://images2.fanpop.com/image/photos/13600000/GA-3-greys-anatomy-13617829-100-100.jpg

 

 

Epizódok leírással

 

  01. Mi jöhet még? - Raindrops Keep Falling On My Head
KépMeredith alig tér magához a döbbenettől, amikor megtudja, hogy Derek nős. Richard Derek feleségét kérte fel, hogy egy ikerterhességnél segédkezzen szétválasztani a babák ereit. Addison Meredithet kéri maga mellé. Az agyműtéten átesett Richard azt kéri George-tól, hogy füleljen, és tájékoztassa mindenről, ami a kórházban történik. George nagy dilemmába kerül.

 


02. Ami sok,az sok - Enough is Enough

Meredith nem hajlandó Képmegbocsátani Dereknek, amiért eltitkolta, hogy nős. Addison szeretne kibékülni a férjével, de Derek elzárkózik a gondolattól. George-nak feltűnik, hogy az agyhalottként kezelt szervdonor reagál az ingerekre. Egy balesetet szenvedett családot hoznak be a mentők. Az apa súlyosan sérült, ráadásul májátültetésre vár. A feleségén felfedezett zúzódások arra engednek következtetni, hogy a férje bántalmazta. A kamasz fiuk megfelelő májdonor lenne, de nem tud megbocsátani az apjának az anyja szenvedéséért.



  03. Kő kövön - Make Me Lose Control
KépEllist, Meredith Alzheimer-kóros anyját épp a Grace Klinikára szállítják be. Az egykori híres sebész óriási ribilliót csap, mindenkit amatőrnek nevez. Bailey George felügyeletére bízza, akit a beteg a férjének hisz, és nagyon lekezelően bánik vele. Meredith szégyenkezik az anyja miatt, ráadásul korábban eltitkolta édesanyja állapotát. Cristina elájul a műtőben. Méhen kívüli terhességet állapítanak meg nála. Burke ekkor tudja meg, hogy a lány terhes.


04. Tagadj,tagadj,tagadj! - Deny, Deny, Deny
Meredith látja, hogy Addison meg akarja menteni a házasságát, de képtelen igazán gyűlölni Dereket, amiért becsapta. Derek elmondja neki, hogy a felesége átadta a válási papírokat. Meredith véletlenül észreveszi, hogy az iratot a férfi nem írta alá. Bailey egykori első betege, Jeremiah ismét a kórházba kerül. Többféle betegségben szenved, az állapota súlyos, de Bailey bizakodik. A fiú a műtőasztalon meghal. Cristina anyja érdeklődve szemléli a lánya és Burke kapcsolatát.


05. A nap hőse - Bring the Pain
Egy lány sürgősen életmentőműtétre szorul, de a testvére nem egyezik bele az operációba, vallásuk szigorú szabályai miatt. Derek és Meredith megpróbálják meggyőzni a férfit a beavatkozás fontosságáról. George és Alex bennreked a kórház liftjében egy azonnali műtétre váró beteggel. Cristina visszatér a munkájába.


06. Tömegbaleset > Into You Like a Train
Meredith ultimátumot ad Dereknek, Képmiszerint, ha őt választja, jelezze azzal, hogy átmegy Joe bárjába. Izzie, George és Cristina az ajtót lesik, miközben Meredith egyik tequilát issza a másik után, és egyre biztosabb abban, hogy hiába várja Dereket. A hírekben bemondják, hogy tömegszerencsétlenség történt, így mindenkit visszarendelnek a kórházba. Meredith próbálja kijózanítani magát, hogy hasznát vehessék...


07. Pletykafészkek - Something to Talk About
Kép Az egész kórház Meredith és Derek románcáról beszél, mindenki szánakozva néz Meredith-re, akit ejtett a jóképu sebész. Derek párterápiára jár Addisonnal, hogy megmentsék a házasságukat.
Furcsa esetet hoznak a kórházba. Egy férfi a terhesség tüneteit produkálja. Mindenki a csodájára jár, ám hamarosan kiderül, hogy egy daganatszerűség növekszik a hasában. A beteg arra kéri Meredith-et, gondoskodjon arról, hogy megsemmisítsék a kiműtött képződményt, mielőtt az egész kórház azon csámcsogna.


08. Rettenet - Let It Be
Kép Addisont és Dereket felkeresi egy baráti házaspár. Savvy, akinek a családjában többször fordultak elo rákos megbetegedések, úgy dönt, hogy csírájában fojtja el a bajt, és kiveteti a méhét, leveteti az egészséges melleit, még mielott esetleg kifejlodne a szervezetében a rák. Sem a férj, sem Derek nem helyesli Savvy döntését. A medikusokat is megosztja a téma. Richard aggódik, hogy Dr. Bailey nem a Grace klinika ösztöndíja mellett dönt. Bailey végül kijelenti, hogy nem áll szándékában elmenni a kórháztól, ugyanis terhes.

 

 

09. Zűrös hálaadás - Thanks for the Memories
 
Hálaadás napján Izzie közös vacsorát tervez a lakótársakkal. Meredith úgy gondolja, Képnem igen van miért hálát adnia, ezért úgy dönt, bemegy a kórházba. Bailey szerint hálaadáskor az emberek rengeteg ostobaságot követnek el, ami rengeteg mutéthez vezet. George apja és két fivére ragaszkodik a hagyományos pulykavadászathoz, melyen kiderül, hogy George azt hiszi, semmibe veszik, a családja meg azt, hogy lenézi oket. Burke segít Izzie-nek fozni. Cristina italért indul, de végül a kórházat választja fozocskézés helyett. Vacsorára mindenki megjelenik az asztalnál.


10. Se veled se nélküled - Much too Much
Burke kulcsot ad Cristinának a lakásához, amitol a lány nagyon megretten. Még jobban megriad, amikor Burke azt javasolja, költözzenek össze. Meredith felszed egy fiút Joe bárjában. Másnap kínos helyzet áll elo, ugyanis Steve megjelenik a kórházban, s Derek számára is világossá válik, hogy Meredith máris randizik valakivel.


11. Magányos szívek klubja - Owner of a Lonely Heart
Kép Izzie haragszik, amiért rajtakapta Alexet Oliviával, és megsértodik, ha bárki szóba áll Alex-szel. Burke és Cristina lassan csiszolódnak össze. Cristina számára a kórház és a sebészeti esetek mindennél többet jelentenek. Dorie ikrei nagyon betegek, mindegyikük mutétre szorul. Az asszony képtelen elviselni ezt a lelki terhet. Mindannyian nehezen birkóznak meg a magánnyal.


12. Ünnepi ramazuri - Grandma Got Run Over By a Reindeer
Kép A karácsony közeledtével Addison egyre több közös programot szervez Derekkel. A férfi igyekszik minél több kifogást találni, majd bevallja, hogy bár a feleségével maradt, Meredithbe szerelmes. A közelgő ünnepek ellenére a sebészek nem lazíthatnak, csupa bonyolult esettel van dolguk. Izzie nem képes elfogadni, hogy a barátai segítenek a szoknyavadász Alexnek a tanulásban.

13. Egy új kezdet - Begin the Begin

 
Richard, a sebészet vezetője, közli az orvosokkal, hogy nagy hibaszázalékkal Képdolgoznak, és mivel ez a fáradtság számlájára írható, ezután csupán 80 órát dolgozhatnak hetente. Christina, akinek a sebészet az élete, nem örül ennek az új rendszernek. Burke és Richard tudtán kívül elkíséri Baileyt egy donor szívéért Idahóba. Meredith kutyája rendkívül nagy károkat okoz, Izzie és George szeretnének megszabadulni a szörnyetegtől. Derek kitalálja, hogy Meredith anyja kiváló alany lenne egy terápiás kísérlethez, így újból közeledni próbál a lányhoz.


14. Ebcsont beforr - Tell Me Sweet Little Lies


George ultimátumot ad Meredithnek: vagy a kutya költözik el, vagy ő. Megsértődik, amikor Meredith gondolkodóba esik, hogy esetleg a kutyát válassza helyette. KépVégül Derek és Addison befogadják az ebet. Meredith szenved Derek miatt, akit Cristina hazugnak nevez a liftben, nem törődve azzal, hogy a férfi a főnöke. Meredith szerint azért hazudnak az emberek, mert az igazság fáj. Bailey rosszul lesz a műtőben, ezért Addison azt tanácsolja, hogy otthon pihenjen, míg a baba meg nem születik.



15. Ne szólj szám… - Break on Through
Kép A Grace Klinikán dolgozó ápolók mindegyike sztrájkol és az orvosoknak maguknak kell minden feladatot ellátni. A gyakornokok új rezidenst kapnak Sydney Heron személyében aki Bailey tökéletes ellentéte. Izzie Addisonhoz csatlakozik és segít neki egy terhes nő ügyében.

 

 


16. Balsejtelem - It's the End of the World
Kép
A klinikára egy beteget hoznak be akinek egy bomba van a testében, ami veszélyes lehet a klinika egész személyzetére és a betegekre is. Csak néhányan maradnak bent a kórházban életüket kockáztatva, hogy segítsenek....



 

 Kép

17. Pengeélen - As We Know It
Derek éppen operál mikor megtudja mi történt Meredithel. Mindenki aggódik Meredithékért de a helyzet egyre rosszabbá válik...

 

 



Kép 18. Viszonyok és iszonyok - Yesterday
Derek és Addison kapcsolatát felrázza egy régi ismerős érkezése. George többet akar Meredithtől mint, hogy lakótársak maradjanak. Dereket tovább bosszantja a régi ismerős jelenléte. Meredith többet tud meg a családjáról mint amit akart...


19. Miért pont én? - What Have I Done to Deserve This?

Meredith és George között nagy a feszültség a történtek miatt, amit mindenki észrevesz. Derek és Addison között is nagy a feszültség Marc látogatása miatt. Alex féltékeny Dennyre, mert a férfi visszatért a kórházba és máris Izzie figyelmének középpontjába került.


20. Miért fáj minden szív? - Band-Aid Covers the Bullet Hole

Meredith kivan a Georgal történtek miatt. Bailey már visszatért a szülési szabadságból, de egyenlőre még csak a színfalak mögött intézkedik. Denny nem kap új szívet. Addison és Derek elbeszélgetnek kapcsolatuk további sorsáról.


Kép
21. Babonás nap - Superstition
 
Sorozatos halálesetek után a személyzet nagyrésze babonássá válik. Izzie nagyon aggódik Denny miatt és szembeszáll Alexel. Derek és Addison közelebb kerülnek Meredithez. Richard egy régi barátot kezel aki felfed néhány régi titkot...

 

 


Kép 22. A játék neve túlélés - The Name of the Game
Dereknek egy betűzőbajnokot kell megoperálnia. Meredith családtagjaival próbálja újból megtalálni a közös hangot, és közben még egy állatorvossal is megismerkedik. Izzie kicsit közelebb kerül a Denny nevű beteghez mint kellene...



 
Kép23. Hadak útján - Blues for Sister Someone
George és Izzie meghallják, ahogy Derek a város legjobb válóperes ügyvédével beszél. Egy híres hegedűművész kerül a klinikára aki Burke egyik kedvence. Meredith egyre jobban összemelegedik Finnel. Míg Addison és Derek újra akarják éleszteni házaséletüket.

 

 

 

 


Kép 24. Mentsük,ami menthető - Damage Case
A személyzet egy másik kórház emlékezetkieséses gyakornokára felügyel, aki egy balesetet okozott, amiben egy terhes nő élete került veszélybe...

 

 


 
Kép25. Szív küldi szívnek - 17 Seconds
Dennynek még mindig nem találtak új szívet, Georgeot Derekkel, Meredithet pedig Callievel osztják össze. Egy 12 hetes terhes lány meghal a műtőben de a szülei meg akarják mentetni a kisbabát, ez Addison és Derek közt feszültséget generál az ellentétes véleméynük miatt.



Kép

 

 

26. Érzéstelenítés nélkül - Deterioration of the Fight or Flight Response
Dennynek sűrgősen szüksége van egy új szívre különben meghal. Izzei és George mindent megpróbálnak, hogy új szívet szerezhessenek Dennynek. Derek kezében van a meglőtt Burke sorsa. Burke így nem tudja megoperálni Dennyt akinek közben súlyosbodik az állapota...

 

 

 

 

Kép 27. Egy nap,amikor minden összejön - Losing My Religion
Richard megpróbál egy családtagjáról Addisontól információkat kérni. George és Callie beszélgetnek érzéseikről. Meredith és Derek pedig Doc sorsáról beszélnek...

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.